A betelelés hosszú időszak: már júliusban el kell kezdenünk és bizonytalan, mikor tudjuk megnyugtatóan befejezni.
Néhány évtizeddel ezelőtt, amikor a bőséges méhlegelők még természetesnek számítottak és nem volt atka sem, kis fészekrendezéssel és anyacserékkel valóban egyszerűbben megoldható volt a betelelés. Mára a méhészkedés alapjai változtak meg. Azok az alapok, amikre a sikeres méhészkedés épülhet. Mindennapos beszédtéma méhészek között a hosszú hordástalan időszakok problémája. Jól emlékszem arra, amikor a ’80-as évek elején a rablás megelőzése témában az akkori előadók mondták, hogy akác után még nem kell leszűkíteni a kijárókat, mert még van hordás. Hárs után már szűkíteni kell, de addig nem. Mostanra úgy változott a helyzet, hogy sok helyen már akác előtt is kutatás van, ha a virágzása nem ér össze a repcéével.
Nem a repce, az akác, vagy a napraforgó a kevés, hanem aminek ezek között kellene lennie.
A terhelhetőség elve szerint a méhlegelők szűkülésével párhuzamosan a méhsűrűségnek is csökkennie kellene, ehelyett a 2000-es évektől folyamatos a növekedés. A problémák sora még folytatható.
Időbeli torlódás
Az atka elleni védekezés ördögi kör. Annyi mérget viszünk be a családokba a kezelések során, amivel már-már több kárt okozunk, mint amennyi haszna van az atka irtásának. A klímaváltozás egyre agresszívebbnek mutatkozik. Az időjárásban a melegedés mellett egyre több szélsőség tapasztalható télen, nyáron, tavasszal és ősszel. Ezek következményeképpen megfigyelhető a méhlegelők időbeli torlódása.
Gyakorlatilag minden méhlegelő virágzása évről évre korábban kezdődik. A virágzások a tavaszi és kora nyári időszakra zsúfolódnak össze.
Hol van már az egykor legendás Péter-Pál nap, azaz június 29-e, amikor évtizedeken keresztül menetrendszerűen kezdődött a hárs virágzása a Zselicben. Ez évben már három héttel korábban kezdődött. A méhlegelők torlódása egyben azt is jelenti, hogy július hónaptól kezdődően nem lesz jelentősebb virágzás. Lesz viszont forróság és bizonyára aszály.Ilyen megváltozott körülmények között kell méhcsaládjainkat jó erőben tartani. Gondolkodnunk kell olyan módszereken, amelyekkel mérsékelhetjük a kedvezőtlen hatásokat.
Ugyanakkor elő kell vennünk az elődeink által alkalmazott hasznos méhészkedési fogásokat, amelyek mára feledésbe merültek, vagy csak hanyagoljuk.
Mindenekelőtt biztonságos telelésre kell törekednünk, hogy a következő évben szélsőséges körülmények között is jó erőben maradhassanak méhcsaládjaink.
Betelelésre készülve fő feladataink közé tartozik a népes, jó korösszetételű méhcsalád, a bőséges élelemkészlet, az élelem megfelelő helyének kialakítása és a fiatal, jó teljesítőképességű anya biztosítása. Ezeken kívül figyelnünk kell a fészek jó minőségű, szabályosan kiépített lépkészletére, az atkák számának minimalizálására és a téli nyugalom megteremtésére.
Kritikus július
A méhcsaládok téli felkészítését július hónap második felében el kell kezdenünk. Tudnunk kell azonban, hogy a méhészkedés folyamatosságot igénylő tevékenység, így ha valaki akác óta nem foglalkozott a méheivel, a téli felkészítésre készülve sok meglepetés érheti.
A július második felében és augusztus elején lerakott petékből kel ki az áttelelő állomány nagy része.
Ekkor kell megalapoznunk a méhcsaládok telelő képességét. A korábban lerakott petékből kelt méhek a tél folyamán elöregednek és elpusztulnak, a későbbi kelésűek pedig nem adnak akkora méhtömeget, amely az átteleléshez biztonságos lenne. A július közepétől számított három-négy hetes időszak több szempontból is kritikus. A napraforgó már elvirágzott, nincs jelentősebb méhlegelő, ami nektárt és virágport biztosítana. Júliusban túl vagyunk már a nyári napfordulón is, ami olyan jelzés a méheknek, hogy vége a terjeszkedés időszakának, legfeljebb a fiasítás szinten tartása lehetséges. Ettől kezdve serkentés hiányában az anyák gyorsan csökkentik petézésüket. Felbecsülhetetlen jelentősége van a szolidágónak. Méze jó téli élelem, virágpora bőséges és hosszú ideig virágzik. Akiknek serkenteniük kell, nem hagyhatják későbbre, mert a júliusban leállt anyákat akkor már nehéz jelentősebb petézésre bírni. Látványos lehet a fiasítás visszaesése nyár végén, amikor jelentősen csökken a virágpor menynyisége. Ilyenkor gondoskodjunk fehérjepótlásról, mert ha lesz is később esetlegesen virágpor, a kiesett fiasítás mennyisége már nem pótolható.
Tavasszal a méhcsaládok akkor fejlődnek lendületesen, ha bőséges az élelemkészletük. A nyár végén rendelkezésükre álló 12-16 kg-os mennyiség biztonságosnak mondható,
amelyből maradhat annyi tavaszra, ami a családok számára még bőségesnek számít. Régóta visszatérő probléma méhészetekben a késői etetés. Az emiatt bekövetkező méhveszteség az atka kártétele utáni legjelentősebb csapás. Hiába teljesítettük a telelés egyéb feltételeit, a késői élelembeadás mindent semmissé tehet. A nem érett és nem fedett élelem nem jó téli eleség, ennek egyenes következménye a nozéma lesz.
Nyár végi szűkítés
A téli élelemkészlet kialakításánál nem elég csak a mennyiségre figyelni, az élelemnek jó helyen is kell lennie. A méhcsaládok számára az jelenti a jó helyet, ha az élelem minél kisebb helyre koncentrálódik. Ez úgy érhető el, ha a családokat erőteljesen leszűkítjük. Nyár végén már nem kell mindenáron a fiasítás növelésére törekedni, hiszen az áttelelő állomány jelentős része megvan. Méhlegelőn a hordás kezdete előtt csak annyi keretet hagyjunk a fészekben, amennyit sűrűn borítanak a méhek. Így biztosan nem lesz szétszórt az élelem és télen sem jelent gondot a léputcaváltás.
A fészekből kivett mézes, vagy részben mézes kereteket függesszük át a méztérbe és a mézkoszorút megkarcolva behordathatjuk a fészekbe.
Így a lehető legkisebb helyre koncentrált élelmet a tél folyamán a méhek melegen tudják tartani, nem kristályosodik a sejtekbe.
Az a jó, ha ilyenkor a leszűkített fészek szélső keretén vastagon lógnak a méhek. Az sem baj, ha lépfüleket építenek. A nyár végi erőteljes szűkítés további előnye tavasszal is érzékelhető, amikor a fészek bővítése néhány mozdulattal megoldható.Az elöregedett és nem jól teljesítő anyák cseréjére a nyár végi időszak a legalkalmasabb. A méhek a télre készülnek, könnyen és gyorsan fogadnak. Ne idegenkedjünk az anyaneveléstől. Sokan nevelnek anyát saját részre és ezekről mindig jó a vélemény. Sok más előnye is van. A tenyésztési eljárásokat a saját igényeink szerint alakíthatjuk, anyákat tartalékolhatunk, az anyacseréket a szükséges időpontokban és mennyiségben bonyolíthatjuk.
Hatékonyabbá és méhkímélőbbé kell tennünk az atka elleni védekezést.
A méh és az atka is rovar. Ha az atka ellen rovarölő szerrel kezelünk, a dózis úgy van beállítva, hogy az atka elpusztuljon, a méh pedig életben maradjon.
A méh is mérgeződést szenved el, de ha a dózis jól van beállítva, még éppen életben marad. Ilyenkor nagyon vékony a határvonal az életben maradása és a pusztulása között. A sorozatkezelések során a méheknek újból és újból meg kell küzdeniük az életben maradásért. Ezek a kezelések nem múlnak el nyomtalanul. Az egyéb kedvezőtlen hatások miatt is gyengülő szervezetük egyre nehezebben viseli a rájuk erőltetett megpróbáltatásokat. Olyan ésszerű védekezést kell kialakítanunk, ami a lehető legkevesebb méreg bejuttatásával is hatékony. Régóta használatos az építtetőkeret, illetve az illóolajok kombinálása agresszív szerekkel. A tökéletes védekezéshez azonban szükséges a következő varázsszó ismerete: „fiasításmentes időszak”. A védekezés leghatékonyabb időszaka. A baj az vele, hogy egyre ritkább az a legalább háromhetes periódus, amikor nincs fiasítás a családokban. Ebben segítségünkre lehet a klíma változásával kapcsolatban „a minden rosszban van valami jó” felismerés. Ha az éghajlat melegedése miatt nincsenek fiasításmentes időszakok természetes módon, akkor nekünk kell ezt mesterségesen előidézni.
Atkaminimalizálás
Augusztus végére, szeptember elejére kikel az áttelelő állomány nagy része. Az ezt követő időszakban már – normál körülmények között – nincs hordás és etetés sem. Az anyák jelentősen csökkentik petézésüket. Ez így természetes, ilyenkor már a méhésznek sem kell minden áron a fiasítás növelésére törekedni. A késői fiasításnak nincs nagy jelentősége a méhcsalád életében sem, mert nem ad nagy méhmennyiséget. Ezenkívül a dajkaméhek szervezetét igénybe veszi a késői fiasítás nevelése, azokét a méhekét, amelyeknek a tél megpróbáltatásait követően a következő tavasszal fel kell nevelniük az első méhgenerációt.
Ez az időszak tökéletesen alkalmas az atka számának minimalizálására.
A módszer lényege az, hogy szeptember elején bezárkázzuk az anyákat a teljes állományban olyan zárkába, aminek két nagyobbik oldala anyarács (lásd fotó). Ebbe bármelyik dolgozó méh bejuthat az anyához és fizikailag érintkezhet vele. A fészek valamelyik középtájon lévő keretéből a felső léc alatt kivágunk egy éppen zárka méretű lépdarabot, ahová beillesztjük a zárkát, a benne lévő anyával úgy, hogy a dolgozók számára mindkét felén jól hozzáférhető legyen. Az anyarácsos zárka a garanciája annak, hogy az anyát mindvégig sajátjuknak érzik a méhek a háromhetes fogsága alatt, így nincs visszafogadási veszteség. A három hét leteltével minden dolgozó kikel (herefiasítás a legtöbb esetben ilyenkor már nincsen) és az atka elleni kezelés elvégezhető.
A fiasításmentes családokat gyorsan ható agresszív szerrel célszerű lekezelni.
Ha tökéletességre törekszünk, három nap múlva ismételjük meg a kezelést, majd engedjük ki az anyákat. Természetesen ez a módszer nem váltja ki az év közbeni atkagyérítést és a napraforgó utáni sorozatkezelést, viszont garantálja a gyakorlatilag atkamentes állományt szeptember végére. Sokan kételkedve fogadják még ezt a kissé drasztikusnak tűnő beavatkozást, de néhány év múlva valószínűleg elterjedt gyakorlat lesz.
Csonka Imre
Forrás: magyarmezogazdasag.hu