Bár nem olvasom az egyesületi újságot, a hírek így is eljutnak hozzám. Mivel másodkézből nyilatkozni nem szerencsés dolog, erőt vettem magamon és elolvastam. Pontosabban csak a márciusi számból két cikket.
Az elsőt bizonyos Mészáros László írta „Forradalmárok inkognitóban” címmel. Teljesen nyilvánvaló, hogy nem érti a paradigmaváltás fogalmat, hiszen az elmúlt 4 évben sem a méhek, sem a méhészek munkakörülményeiben nem történt javulás, romlás viszont bőséggel. Erre az írásra több szót nem is pazarolnék, mert üres és semmitmondó, mint amilyen az előadása volt Kaposváron. Csupán a rosszindulat sugárzik belőle. Az ilyen stílusra a célszemélyek általában nem vevők. Ez a legtöbb esetben visszafelé szokott elsülni.
A másik cikk már érdekesebb, bár ez a jelző erősen túlzó, inkább a szorult helyzetben lévő ember kétségbeesett vergődése tapasztalható, aki érzi, hogy hamarosan ítéletet mondanak felette. Az írásának címe a „Kaposvári méhésztalálkozó”. A 17. méhésztalálkozót elemezte, bár mi már a 18. találkozónkat tartottuk – 17. találkozó 2015-ben volt. Lehet, hogy a tavalyi programnál leragadt? De hát a tavalyi egészen más volt, más témával, más előadókkal. Vajon melyikről írhatott véleményt? Az sem biztos, hogy egyáltalán meghallgatta őket. Amilyen a főszerkesztő, olyan az újság. A rosszindulat ebből is sugárzik, ami kiegészül bizonytalansággal, de ez egyre inkább bizonyossá kezd válni, ahogy közeledik a NAP.
Régóta köztudott, hogy a bizonytalanságnál nincs rosszabb helyzet. A bizonytalanságban szenvedő ember sok mindenre képes.
Egyre azonban biztosan nem: a munkáját jól végezni.
Csonka Imre
Kaposvár
